2016. március 9., szerda

Polgárőr egyesületünk kiadványai

A polgárőr egyesületünk a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával az alábbi kiadványokat, szórólapokat tudta elkészíteni. Bízunk benne, hogy városrészünk biztonságát fokozni tovább tudjuk fokozni.

2016. március 4., péntek

Nagy segítség a nagyvárosoknak

Kovács Aladár elnök
Nagyvárosi Bűnmegelőzési Programot indított útjára a múlt héten az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) és az ORFK, amelynek célja: hatósági, civil és önkormányzati összefogással tenni azért, hogy nagyvárosaink biztonságosabbak legyenek. 

A Nyíregyháza-Kertvárosi Polgárőség Egyesület elnökeként – Jászai Menyhért alpolgármesterrel és több nyíregyházi polgárőr vezetővel együtt – büszkén hallgattam a Teve utcai programindító értekezleten, hogy a szabolcsi megyeszékhely élen jár a bűnmegelőzésben, eredményeink magukért beszélnek. 

Mi, nyíregyházi „rend-őrök” már tavaly nyáron fokozottan odafigyeltünk – a rendőrséggel közös szolgálataink során is – arra, hogy a népszerű szórakozóhelyek, utcák, terek környékén a bulizós estéken is rend, béke uralkodjon, elejét vegyük a rongálásoknak, garázdaságoknak, randalírozásoknak. 

Erőfeszítéseinket siker és oklevél koronázta! E munka folytatásának is felfogható az új országos program, melynek végrehajtására dr. Túrós András OPSZ-elnök ígérete szerint 1 millió forint támogatást kapnak a nagyvárosok.

Kovács Aladár, elnök

2016. március 2., szerda

Nem hagyják, hogy alkalom szülje a tolvajt!

Szemők József polgárőr a napokban a Galánta utcán
 lakó Szuchánszki Jánosnénak mutatta
be a kiadványt -- Foto: Polgárőrség
Az ördög soha nem alszik – tartja a mondás. Tisztában vannak ezzel a Nyíregyháza-Kertvárosi Polgárőrség Egyesület éber rend-őrei is, akik rendszeresen járőröz­nek – olykor a rendőrséggel közösen is – a városrész utcáin, terein, közintézményeinél.

Nem titok, hogy a vagyon elleni bűncselekmények – lopások, betörések – nem ritkán a házigazdák figyelmetlensége és felelőtlensége miatt fordulnak elő. Egy élelmes tolvajnak néhány pillanat is elég, hogy elkössön egy bolt, posta előtt gazdátlanul hagyott kerékpárt, beosonjon a nyitva felejtett kerítéskapun, bejárati ajtón, és magához vegye a fellelhető értékeket. Nem lehet elégszer hangsúlyozni: ne könnyítsük meg a bűnözők dolgát!

A kertvárosi polgárőrség 8 oldalas, küllemében és tartalmában is színes füzetet terjeszt a helybeliek körében, amelyben bemutatja széles tevékenységi körét, valamint hasznos bűnmegelőzési tanácsokkal látja el a városrészben élő időseket és fiatalokat egyaránt.

Hamarosan informatív plakátokat is elhelyeznek a környékbeli boltokban, üzletekben, közintézményekben.

Forrás: Kelet-Magyarország