2017. szeptember 21., csütörtök

Iskolakezdéskor is járőrözünk

Egyesületünk tagjai ebben az évben is rendszeresen járőröznek az új tanév alkalmával iskolakezdéskor a Nyíregyháza-Kertváros iskolája közelében, és gyalogosátkelő helyeinél.



2017. május 25., csütörtök

2017. május 3., szerda

Húsz éve őrködnek másokért


Nem volt könnyű útjára indítani annak idején a szervezetünket, mégis ideálisabb körülmények és kevesebb bürokrácia vett körbe minket – hangzott el a Nyíregyháza-Kertvárosi Polgárőr Egyesület nemrégiben tartott jubileumi közgyűlésén. A húsz esztendeje működő civil szervezet elnöke, Kovács Aladár emlékeztetett: a megyei közgyűlés akkori elnöke, dr. Zilahi József felkérésére 16 taggal, szegényes felszereléssel (pár zseblámpával, két kerékpárral és egy koros gépkocsival) látott munkához a Kertvárosi Polgárőrség a városi és megyei rendőrkapitányságokkal, az önkormányzattal és az Országos Polgárőr Szövetséggel (OPSZ) együttműködve.

Tetten érték a házaló csalókat

– Az elmúlt két évtized eredményei, sikerei magukért beszélnek, de így sem dőlhetünk hátra a karosszékben, hiszen újabb feladatok, kihívások előtt állunk. Előadásokat szerveztünk, önvédelmi fogásokat tanultunk, szabálysértési és büntetőjogi ismereteket „szívtunk magunkba”, mindannyian sikeresen levizsgáztunk, beszereztük az új igazolványokat. Egyesületünk az elmúlt húsz év alatt kivívta a rendőrség, az önkormányzat, az OPSZ és nem utolsósorban a lakosság elismerését is.

– Mi is csatlakoztunk a nagyvárosi bűnmegelőzési programhoz. A rendőrséggel közös szolgálatellátás magában foglalta például hétvégente a belvárosi szórakozóhelyek környékén lévő fiatalok kordában tartását (lopás, zaklatás, hangoskodás, garázdaság) is.

– Tavaly ősszel az egyik polgárőrünk tűzifával házaló, gyanús alakokra lett figyelmes a Kertvárosban, mint kiderült, büntetett előéletű csalók akartak rossz (vagyis az ígértnél kevesebb) fát tenni a tűzre… – mesélte Kovács Aladár.

Nem balhéznak a hajléktalanok

A közgyűlésen az is elhangzott, hogy a jelenleg 28 fős „legénység” tavaly több mint 2700 órát töltött szolgálatban, szívügyüknek tekintik az óvodások, iskolások és idősek biztonságát. Vagyon elleni kisebb bűncselekmények (lopások, autófeltörések) sajnos a polgárőrök rendszeres utcai jelenléte ellenére is előfordultak a városrészben.

A Bokréta utcai szálló miatt naponta 100–150 hajléktalan fordul meg a Kertvárosban, de nincs velük különösebb probléma, csellengő diákokkal pedig csak elvétve találkoznak az egyenruhások.

Emlékezetes események

A polgárőrök 2001-ben a rend­őrséggel lezárták a Kertváros területét és ellenőrző-átengedő pontokat állítottak fel. Az eredmény: 1 ittas vezető, 2 forgalmiengedély-elvétel, 15 szabálysértési bírság.

Pár éve betöréssorozat ütötte fel a fejét a városrészben. A polgárőrség és a rendőrség közös figyelőszolgálatot szervezett. Kiderült: a betörő tettestársa, a kultúrház alkalmazottja kihallgatta a polgárőrség értekezleteit, cselekvési terveit, majd lecsaptak a védtelen ingatlanokra, Az elkövetők „jutalma” 5 év börtön lett.

A bűnmegelőzési feladatok mellett számtalan kulturális, sport- és egyéb rendezvényt biztosított a civil szervezet.

Forrás: Palicz István - Kelet Magyarország

2017. április 19., szerda

Húsz éve figyelnek és védenek


Oklevéllel jutalmazta a Megyei Polgárőr Szövetség az idén jubiláló, 20 esztendeje működő Nyíregyháza-Kertvárosi Polgárőr Egyesület máig aktív alapító tagjainak (Kovács Aladár, Giba Tamás, Póka Imre, Csók István, Szőke Sándor) eredményes bűnprevenciós munkáját.

Katona Orsolya és Kondra Arnold a Nyíregyházi Rendőrkapitányság elismerését vehette át.

Forrás: Kelet-Magyarország c. napilap - 2017/04/18.

2017. április 13., csütörtök

Évzáró értekezletet tarott egyesületünk

2017. április 10.-én évzáró értekezletett tarott a Nyíregyháza-Kertvárosi Polgárőrség Egyesület. A mostani kiemelkedő jelentőségű volt, hiszen ebben az évben ünnepli 20 éves fennállását az egyesületünk.

Az értekezleten Kovács Aladár elnök beszámolt az elmúlt év, valamint az elmútl húsz év eseményeiről, bűncselekményeiről, az elért sikerekről és a még előttünk álló feladatokról. A városrészünk területén 2016.-ban mindösszesen 57 bűncselekmény történt, ebből 5 esetben zaklatás, 11 esetben kis értékű lopás, valamint 5 esetben lakóépületből történő lopás volt.

Bár az esetület a tavalyi évben kevesebb támogatásban részület, mint azt megelőzően, anyagi helyzete stabilnak mondható. Kiemelkedő jelentősségű a Vállalkozók, az Önkomrányzat és a Polgárőr Szövetség támogatása, mely nélkül ellehetetlenülne működése.

A beszámolók végén elismerések átadására került sor, melyet ez alkalommal az alapító tagok kaptak. A teremben a 16 alapító tagból 5 fő tudott jelen lenni (Kovács Aladár, Giba Tamás, Csók István, Szőke Sándor, Póka Imre). Egyesületünk örzi elhalálozott társaink emlékét.